13. nap – Irány haza!

Július 13. Hanoi, indulás haza   Nem sietünk annyira a keléssel, amikor reggelizni megyünk, már csak mi vagyunk az étkezőben. Nyugodtan elfogyasztjuk az ételünket, kávézunk is egyet, kivéve én, mert én nem szoktam, aztán kis beszélgetésbe elegyedünk a recepciós nővel, akiből elvileg hamarosan manager lesz. Picit politizálunk is, érdekes dolgokat mond. Tonyval, az idegenvezetővel ellentétben ő érezhetően nem annyira elégedett…

12. nap – Hanoi

A reggel pont olyan, mint az összes eddigi, azt leszámítva, hogy már érezzük a hazatérés ízét. Fura, hogy nem keserű íz ez, nem is savanyú, nincs ázott zokni szaga sem. Jó volt itt, de majd jó lesz otthon is, valahogy így állunk hozzá, és még véletlenül sem azért, mert nem volt itt jó. Nem tudok rá magyarázatot, ez van. A…

11. nap – Sapa

Ittlétünk utolsó, értékes napjára virradunk. Az ég kék, a nap borzalmasan süt, de tudjuk, hogy semmi sem tart örökké, pláne nem itt a napsütés. Feltöltve minden akku, becsomagolva a Mavic a saját kis nylonzacskójába, mindez benne a hátizsákban, úgyhogy felkészültünk az utolsó nagyobb kiruccanásra. Mire megreggelizünk, kibéreljük a robogót és útra kelünk, ismét felhők mögé bújik egy időre a nap,…

10. nap – Sapa

Bár az éjszaka erős fejfájásra ébredek, a fördőszobában meg csótánybuli van éppen, egy pirula bevétele után alszom tovább reggelig, mint a tej. Johnny átküldi a pontos címüket, meg némi infót, hogy ne próbáljunk meg motorral menni, mert eléggé veszélyes arra az út, inkább taxizzunk. Grabet hívunk, a kis szoftver szerint 180 lesz a fuvar. Az első grab ami megérkezik, nem…

9. nap – Sapa

Ismét nagyot alszunk, majd ismét nagyot reggelizünk a szálloda éttermében. Reggelire pho levest eszem, meg némi gyümölcsöt, most nem érzem szükségét egyéb tápláléknak. Reggeli után gyors költségvetést végzünk, anyagi javaink leltározása után pedig megkérdezzük a szállodában, hogy lehet-e náluk is motort bérelni esetleg. Pontosan tudjuk, hogy lehet, mert előző nap már ajánlgatta a recepciós, ráadásul olcsóbban is, mint az utcai,…

8. nap – Sapa

Kereken 5:30 van amikor felébredek valami fura zajra, talán egerek lehetnek, de rágcsálásnak nem látom nyomát. Az utcán már folyik az élet, az autósok, motorosok nyomják a dudát megállás nélkül, de már kezdünk hozzászokni. Reggelente még jól viselem, estére azért már néha vágyom egy kis csendre. Dóri is felébred, de aztán visszalaszik, én meg hagyom, és bloggolok kicsit. 7 órakor…

7. nap – Utazás Sapaba

8 és fél, azaz nyolc és fél órát aludtam. Már a gondolattól is kipihent vagyok és vidám. Dóri is örül, mert bár nem mondja, tudom, hogy aggódik a folyamatos alvási problémám miatt, szóval most ketten vagyunk boldogok egy olyan dolog kapcsán, ami másnál teljesen normális. Dupla haszon. Na ugye, hogy megéri furának lenni? A szálloda is megéri, a többletkiadást már…

6. nap – Hanoi

A drága szálloda jó üzletnek bizonyul, mivel végre sikerül aludnom, nem kevesebb, mint 7 teljes órát. Ennyit egyhuzamban már vagy egy hónapja nem aludtam. Ez az az helyzet amikor azt mondom, bizony megéri a drága szállás, mert a repjegy nem olcsó, itt összességében elég szép summát hagyunk, és elég rossz lenne, ha ennek ellenére nem jó élmény, hanem tortúra formájában…

5. nap – Ha Long-öböl, Hanoi

Furcsa, de ahhoz képest, hogy mennyit aludtam az elmúlt időben, egyáltalán nem vagyok nyűgös, hisztis, ingerült. De azért már jó lenne kialudni magam. A tengert ordításától Dóri se nagyon tudott aludni, úgyhogy most ketten vagyunk fáradtak, de azért bírjuk. A reggeli a szokásos, mint mindenhol máshol, annyi különbséggel, hogy most reggeli közben a tengert bámuljuk, meg a felkelő nap sugarai…

4. nap – Ha Long-öböl

Hajnali 5 óra. Az időpont kiválóan alkalmas mérlegelésre. A mérlegelés tárgya pedig az, hogy mire kellemesebb kelni 3 óra alvás után. Autódudára, mint Hanoiban, vagy pedig annak a hangjára, ahogyan a szomszédunk teleokádja a wc-t, sanszosan azért, mert nem bírja a ringatózva alvást. Hamar dűlőre jutok. Itt kisebb a szmog, mégiscsak szebb a táj, szóval a hányásra kelés mellett teszem…