A reggeli kelés nálunk soha nem volt egyszerű dolog, így meg sem lepődöm, hogy a korai indulás tervével ellentétben délelőtt 9-kor még a szigeten vagyunk. Pont lekéssük a kompot, úgyhogy megvesszük a jegyet, majd bedobunk egy panos burgert a Panos Grill nevű vendéglátó-ipari egységben, Thassos főutcáján. Kaja után irány a kikötő, begurulunk a kompra, búcsút intünk imádott szigetünknek és 25…
Monthly Archives: szeptember 2005
Görögország
Thassos-i katasztrófanyaralás 2.
A szállásunk a megszokott jó kis apartman. Van benne tv, ami ugyan a minek kategóriába tartozik, azért de néha bekapcsoljuk, hogy elmerüljünk valamilyen borzalmas görög vetélkedőben, vagy megnézzük az időjárás-jelentést, szintén görögül. Egy szót sem értünk az egészből, de azért nézzük. Néha vannak főzős műsorok. Az egyikben egy nő éppen valamilyen süteményt készít. Nézzük, már kb egy perce szitálja rá…
Görögország
Thassos-i katasztrófanyaralás 1.
2005 nyarát írjuk, annak is a közepét, július utolsó hetét. Főszezon van tehát, az az időszak, amikor minden valamirevaló, pénzéhes utazásszervező megpróbálja meggyőzni az embert, hogy nála kell szállást foglalni, egyéb esetben a szabad ég alatt kell majd töltenünk az éjszakákat, mivel ilyenkor szabad ágyat nem találni Görögországban. Ez bennünket egy cseppet sem zavar, mert egyrészt tudjuk, hogy nem igaz,…