Ma kicsit szebb idő van, mint tegnap, legalábbis eddig. Az eddig, az úgy dél körül van, merthogy ma sem indultunk el időben. Nem baj, ez már így marad, nem kenyerünk a korai felkelés. A tegnapi étteremben ismét megállunk kajálni, majd a térkép alapján elmotorozunk a Karen faluig. Illetve annak helyéig. Merthogy Karen falu nincs bizony. Ahol állunk, ahol a falunak…
Monthly Archives: október 2007
Thai-Kambo-Malaj
Kambodzsa utólag…
Bár már Chiang Maiban vagyunk két napja, néhány dolgot meg kell említenem Kambodzsáról, ami minden várakozásomat felülmúlta. Ez most nem az útinaplóm része, csak egy kis komment. Érdekes és érthetetlen, hogy az az ország, amelynek ilyen adottságai vannak, hogyan lehet ilyen szegény. Persze nem is olyan régen ott még erősen vészes volt élni, a Pol Pot rezsim az ország lakosságának…
Thai-Kambo-Malaj
2007-11-30
Fél 11-körül már tisztán látszik, hogy ma sem indulunk túl korán, de sebaj, hiszen a térkép szerint a Karen törzs faluja alig 60 km-re van. A térkép szerint. A Karenek szerint meg nem. Bár az Ő véleményüket még nem tudjuk, de térkép szerini falu helyén egy kígyófarm van, amire most nem vagyunk kíváncsiak, a kígyófarm előtt ácsorgó emberke meg nagy…
Thai-Kambo-Malaj
2007-11-29
Reggel 7 körül ébredek a közeli ágyakat elfoglaló thai család mocorgására. Olyannyira mocorognak, hogy az egyik megállónál le is szállnak, én meg ha már egyszer felébredek és világos van, akkor nem nagyon tudok visszaaludni, úgyhogy nem is erőltetem. A vonat itt már helyre kis dzsungelben halad a hegyek között, a táj hangulata nagyon megkapó. A tejszerű párán épphogy átderengenek a…
Thai-Kambo-Malaj
2007-10-28
Az utolsó reggelünk Kambodzsában, természetesen nem kelünk korán, hiszen csak 22:00 h-kor indul a vonatunk Bangkokból. Szépen megreggelizünk, azaz csak Imola, mert nekem elegem van a rothadványos ízetlen tojásból meg a vileda sonkából, úgyhogy én csak a narancslevet iszom meg. Mivel előző este már nagyjából összerámoltunk, így 10 h körül kicheckolunk a szállodából, majd taxikeresés következik. Ekkor megjelenik Tha, aki…
Thai-Kambo-Malaj
2007-10-27
Mivel tegnap megbeszéltük sofőrünkkel, hogy a mai nap is ő visz majd minket, ezért kényszerítve vagyunk a korai kelésre. Tegnap a lelkünkre kötötte, hogy reggel hétkor legyünk a szálloda előtt, mert a vízesés – ahová először menni akarunk – elég messze van. Így aztán reggel 6-kor ébresztő van. Frissen, fiatalosan pattanok ki az ágyból, elvonszolom magam a fürdőszobáig, ahol életet…
Thai-Kambo-Malaj
Kambo 2
Vegre egy normalisabb bilentyuzet. Hihetetlen, hogy itt siman ugy mukodik a netcafe, hogy a klavi hasznalatahoz kalapacs kell. Szoval a lenyeg, hogy baromira tetszik a hely. Angkor olyan, mint a meseben, az emberek baratsagosak es baromi olcso minden. A naplom irasaval kicsit el vagyok maradva, talan ma ejszaka irom majd, de eddig inkabb maszkaltam naploiras helyett. Kepeket szinten majd egyszer……
Thai-Kambo-Malaj
Kambodzsa
Csak par mondatot tudok most irni, mert ez a gep, a klavi es a net is szar, de hiaba, ez Kambodzsa, ahol meg a jo hotelekben sincs wi-fi…… Ez az orszag minden varakozasomat felulmulta. Igazi vadregenyes hely, olyan, amirol a legtobben almodunk. Marmint nyilvan csak azok, akik ki vannak ehezve a kalandra. A hataron atlepve egy olyan vilagban talatuk magunkat,…
Thai-Kambo-Malaj
2007-10-26
Ez az első, hogy élünk a szállodai szoba árába foglalt reggelivel. Hiba volt, pontosan ugyanazt a szart adják, mint mindenhol. Amerikai reggeli, angol reggeli… kontinentális reggeli. Van jam, vaj, meg jam, meg vaj is van. Meleg reggeli tojás lehet, 3 féle képen, és mindegy melyik változatot kéred, mindig kapsz hozzá ízetlen virslit félig megfőzve, meg még valamit, sonkát. Ez külön…
Thai-Kambo-Malaj
2007-10-25 Csütörtök
Miért is jó csendben csomagolni? Ennek elég sok pozitív vonatkozása lehet, de az első, hogy ha az ember nem szól a másikhoz, akkor viszonylag nehéz összeveszni. Attól nem félek, hogy mi ezt nem tudnánk játszi könnyedséggel megoldani, de most nyugi van. Látom, hogy a hajnal 5 órás kelés nem tett túl jót az én drágám idegrendszerének, így nem nagyon erőltetem…