Monthly Archives: november 2007

2007-11-07

A korai keléshez való hozzáállásunkat már párszor leírtam, így most nem teszem. Hajnali 5:30-kor már a taxiban ülünk, ami a reptérre visz minket, illetve csak remélem, hogy odaérünk. Vagy a kocsival nincs rendben valami, vagy a sofőrrel, de hogy egyenletes sebességgel haladni képtelen, az biztos. Mintha az emberke dobolna a lábával a pedálon, úgy ugrál szinte egész úton az autó,…

2007-11-05 és 06

A következő két nap nem nagyon történik semmi, csak lazulunk. Imola hajnalban inaktív, én viszont reggelente kihasználom az alkalmat és végre kimegyek a Lumphini Parkba, amelynek utánozhatatlan hangulata magával ragad. A park bejáratánál a helyi Schobert Norbi ugráltatja a népet, akik lelkesen csápolnak, égetik a zsírt, és teszik mindezt reggel 7-kor. Kicsit beljebb futók edzenek, egy kb 75 éves néni…

2007-11-04

Az éjszaka szarul telt. A bungalló fala két pozdorjalemezből áll, ezek között lenne a szigetelés, aminek ezen az éghajlaton semmi értelme, és ezt a thaiok is tudják, így természetesen ki is spórolták belőle. Ez még nem lenne baj, viszont két fal közötti üreg nagyon teszik a patkányoknak, akik állandó kaparászásukkal nem hagynak elaludni, ill mindig sikeresen fel is ébresztenek minket.…

2007-11-03

Azt hiszem a mai a legkorábbi időpont amikor felkelünk az utazásunk alatt. Reggel 7-kor megy a gépünk, így 6-ra nem árt kimenni, merthogy ez a szokás. Zsákjaink alatt görnyedve megkérjük a portást, hogy hívjon egy taxit, de Ő kicsit másképpen értelmezi a taxit, és tuk-tukot rendel nekünk. Ezzel alapvetően nem lenne baj, csak most az a gond, hogy a tuk-tuk…

2007-11-02

A korai indulás velejárója a korai kelés, ami miatt neheztelünk kicsit a világra, de hamar kiengesztel minket az élet, hiszen csodás reggeliben van részünk. A megbeszélt időpontban érkezik értünk a minibusz, benne a csodálatos Boon nevü idegenvezető lánnyal, akiről először azt hisszük, hogy fiú, de aztán kiderül, hogy nem, én viszont biztos vagyok benne, hogy már gyűjt a műtétre. A…

2007.11.01

A mai nap a lazulásé. Nincs más dolgunk, mint befizetni a holnapi túrára, repjegyet foglalni holnaputánra, megnézni az éjszakai bazárt és lazulni. Ezt megelőzi egy gyors szálláscsere, ami kb 20 percet vesz el az életünkből. A kb 30 méterre lévő hotelben találunk szobát, még 150 baht-tal olcsóbban, mint a mostanit, és az ráadásul makulátlanul tiszta. Eztán nem is nagyon történik…