Megérkeztünk. A reptér valami hihetetlen élmény volt, na meg ami utána következett, az is. Itt vagyunk Thaiföldön, amire azt mondják, a mosoly országa. Lófaszt. Lehúzós, átverős köcsög banda. Az a fajta, aki miatt otthon néha szégyennek érzi az ember magyar mivoltát, itt meg ez a mosoly országa… Jó, nem kéne általánostanom, de úgy látom, hogy Bangkok nem az én városom lesz. Kezdem az elején.
A reptérre való megérkezéskor megtapasztaltuk, mi is az a trópusi klíma, meg mi is az, ha valaki először utazik hátizsákkal. Be kell vallanom, hogy most a csajom csinálta jobban, Ő hozott kevesebb felesleges cuccot, de összességébe véve mindegy is, mert a zsákok + a fotőscucc súlya alatt mindketten megszakadtunk… Rendben, ez a saját hülyeségünk, legközelebb majd ésszel pakolunk, ez ellen létezik ellenszer.

Tehát úgy kezdődött, hogy megjöttek a futószalagon a csomagjaink, majd kb 30 kg csomaggal megindultunk taxit keresni. A reptérről kilépve azonnal ránkstartoltak a hiénák, egyből lökték az árakat, hogy mennyiért visznek minket az általunk kért szállodához, de az árak nem tetszettek, mindenhol 900 Bath-tal indultak, aztán mikor elhajtottam a faxba, lement egészen 500-ig. Az autóik csodaszépek voltak, vadiúj 7-es BMW-k szarásig. Kértem kapcsolják be a taxiórát és már be is ülök, de az nekik nem volt. Mármint taxióra. Na, engem nem lehet átverni, megkerestük a rendes taxit, annak volt órája, de az sem kapcsolta be, előre ki kellett alkudni az árat, amit valami félhivatalosnak látszó szervekkel kellett megtenni egy taxiállomás előtt, összetolt asztalokból álló rögtönzött irodában, Itt asztán beültünk egy egyszerű taxiba és pont ugyanannyiért elvttek minket a Mandarin hotelhez, mintha a csillivilli taxióra néklküli limuzinokat választjuk. 1:0 oda, de nem bosszankodtam, mive a zsákjaink súlya erős érvnek mutatkozott az akármilyenátverős taxi oldalán is. Megérkeztünk hát a Mandarin hotel elé, ahol a csomagjainkat egy jó arc kis ptypang kitépte a kezünkből, majd érezvén a súlyt, majdnem összeesett. Big bag – vigyorgott, mi meg jót röhögtünk rajta. A hotel ára egy éjszakára a sawadee.com szerint 1300 Bath, a gothailand szerint 1080 Bath. A valóságban ez 1900 Bath volt. Ismételen előtört belőlem az érzés, hogy engem nem lehet átverni, úgyhogy otthagytuk őket, majd csomagjaink súlya alatt rogyadozva elindultunk szállást keresni.

A kis pitypangok itt jó arcok voltak, mutogatták, hogy nyugodtan sétáljunk, itt a környéket 5 perc alatt találunk majd szobát 1000 bath-ért. Nem találtunk. Viszont kezdtünk ingerültek lenni, úgyhogy kinéztünk az utikönyvől egy viszonylag jónak hangzó szállodát, a Siam Orchid Hotelt. Taxisun körözött velünk egy sort, de nem értette nagyon, még az utikönyv stilizált térképe alapján sem, hogy hova kellene vinnie minket. Anyám, ez valami hihetetlen, nagy hirtelen előkapott egy “I love Farang” feliratú kártyát meg a telefonját, majd a kezembe nyomta azt. A vonal tulsó végén csodálatos thai akcentussal beszélő emberkének kellett elmondani aztán, hogy mit szeretnénk, úgyhogy hamarosan megérkeztünk a Royal Orchid Hotel elé, amit már ránézésre sem tudtunk volna megfizetni. Taxisunk érezte, hogy valami a nevekkel nincs rendben, csak az Orchid stimmelt, így magától kérdezte a droszton álló kollégáit, hogy hol lehet a szálloda, de nem jött segítség. Nézegették ők is az utikonyvet, de minduntalan a szöveges részre tértek rá, ahol magyarul állt a “tiszta, rendes szoba…..” rész, Minden igyekezetem ellenére a szoba szót emlegették és próbálták analizálni a kifejezést. Ekkor eldurrant a agyam, és mondtam a taxisnak, hogy vigyen akkor a Khao San Road-ra. Ezt persze tudta hol van, oda is értünk hamar… Ez megint egy külön fejezetet megérne, de most hagyjuk. Maradjunk annyiban, hogy ez egy turistagettó, ahol nem találtunk szállást, de legalább a kis pitypang jó arc volt, nem anyázott mikot mondtuk neki, hogy nem tetszik a szállás, inkább együttérzőn mosolygott, az arcán a “tudtam én előre” kifejezés ült. Na itt aztán jött amitől tartottam. A sokadik ajánlkozó taxis mutatott egy szóróanyagot, mondta, hogy elvisz minket egy baromi jó hotelbe, csak 540 Bath légkondival és tágas szobát is emlegetett. Biztos találkozott már néhány ilyen válogatós turistával… Hamar meg is érkeztünk egy helyre, ahol aztán jött a szivatás, de már annyira fáradtak és izzadtak voltunk, hogy nem érdekelt. Egy irodába vitt, ahol egy teljesen más szállást ajánlottak 1200-ért, Anyátokat. Tudtuk, hogy át vagyunk verve, de már nem érdekelt. Az 1200-at ott kellett fizetni, a szállodát csak itt láttuk, szopás. A szoba pont olyan szűk amit szerettünk volna elkerülni, pont kurvára nem éri meg, de legalább le tudtunk zsuhanyozni. A további élményekről most nem írok hosszabban, de nagyjából Bangkokról ez a véleményem: Büdös van, szmog van, kosz van és káosz van. Az urbanizáció eme fokától már ver a víz, alig várom, hogy reggel lepattanjunk innen. A városban egyébként képtelenség bármit is csinálni a sok barom tuktukos embertől. Ahogy megállsz, azonnal melletted vannak és nyomják a rizsát, minden csak 10 Bath… Ha elhajtod elmegy, a gond az, hogy még abban a 10 másodpercben ott terem a másik, akit szintén le kell rázni. És ebben semmi túlzás nincs. Csak viszonytás képpen: úgy volt, hogy kötélnek állunk és elmegyünk tuktukkal a Siam Ocean World-be.
Még beszállás előtt 4x mondtam el az arcnak, hogy rebdben, beülünk, de csak oda akarunk menni. Minket csak az akvárium érdekel. Nem szabóhoz, nem shoppingolni, nem ékszert venni visz, csak a Siam Ocean World-be. Bólogatott, majd miután beültünk jött a fűzőcske, de okosan. Valami benzint emlegetett, hogy kis kitérőt teszünk majd, mert neki tankolni kell és ott majd nézhetünk ékszereket. Mondom nem akarok ékszert nézni, csak abba a kurva akváriumba akarok végre eljutni… Hossza huza-vona után, mikor látta, hogy kezdek agresszív lenni és kilátástalan volt számára, hoyg az ékszerészhez elvihessen (ahol jutalékot kap), közölte, hogy akkor menjünk taxival. Hát anyád… így első körben. Lehet, nem is ma kellene írnom, hanem valami nagy pozitív dózis után, de tartok tőle, hogy az nem Bangkokban lesz.