Aqaba és egy kicsit előtte

A repülőúton igazából semmi nem történik zenét hallgatok, és egészen jól elvagyok a gondolataimmal, amelyek most éppen arra kalandoznak, hogy a mögöttem ülő 3 éves forma kisgyereket milyen kínzásoknak vetném alá közvetlenül az előtt, hogy egy laza, de elegáns karmozdulattal életét oltanám egészségre erősen ártalmas tárgy, nevezetesen egy láncfűrész segítségével. Nem ok nélkül tenném ezt persze, mert nem vagyok egy agresszív alak és a gyerekekkel sincsen semmi bajom, sőt, kifejezetten békés és barátságos arcnak ismernek, de még az én kötélidegeim is nehezen viselik, hogy a kis pondró két órán keresztül, mindenféle ütem és rendszeresség nélkül a székem rugdossa hátulról. Sajna láncfűrész nincs az előttem lévő üléstámlában, hiába keresgélek, csak az elmaradhatatlan hányózsákot (alias tacsi-zacsi – copyright én) egy firkálmányt a gépről, hogy merre is mennyé’ ha lezuhan, hol a vészkijárat és egy reklámokkal tele szóróanyagot találok. Minő fájdalom, a kis arc élete megmarad, így csak az apjához intézek egy gyors kérdést, miszerint mekkora is az az összeg, amelyért hajlandó lenne odafigyelni a hülyegyerekére, és rászólni, hogy ne rúgdossa azt a kib…tt ülést, mert nemsokára én fogom őt. Apa néz nagyokat, majd mondja, hogy próbál a gyereknek parancsolni amennyire lehet, de még csak 3 éves (ugye jól tippeltem). Rendben cimbora, de ha szeretnéd, hogy legyen 4 is, akkor próbáld kicsit jobban, már ha nem túl nagy kérés. Apu egy darabig próbálkozik, a gyerek nagy hisztibe kezd, párom rosszallóan néz az ő szemével, hogy üljek át középre, mert minek a balhé. Balhé nincs, de ez elvi kérdés, és egyébként is, ez a verzió nem jutott eddig eszembe, de ezt nem vallanám be, a világ minden kincséért sem, szóval maradjunk annyiban, hogy én maradok itt, a gyerekkel meg próbáljanak valamit kezdeni, mert eddig apunak teljesen elfogadható volt, hogy a gyerek ülést rugdosson és ugyan ne én legyek már a hülye, mert mertem szólni. Apu közben nem sok sikerrel jár, így rosszallóan hátra nézek, a szerencsétlen már marhára ideges, de megtalálja a megoldást, a gyereket ülteti középre, ő meg ül mögém, ami csak egy fokkal jobb, mert erre a gyerek még nagyobb hisztibe csap és ordítva sírni kezd, ami viszont már nem csak engem, de a repülő jelentős mennyiségű utasát is idegesíti, és amely gondolat megnyugtat, annál is inkább, mert nekem van ellenszerem: fülhallgató a fülembe, hangerő a maximumra és már helyre is állt a rend. Ismét konstatálom, hogy roppant kreatív vagyok, mindenre találok megoldást. Nekem a gyerekre is lett volna apuka helyében, akár több is. Egy hatalmas saller amikor anyuka nem néz, vagy egy apró ütés a tarkóra, vagy ha nagyon kényeztetni akarja a kis hisztigépet, akkor esetleg kockacukorra csepegtetett pálinka, majd azt be a gyerek arcába és az alkohol már fejti is ki jótékony hatását, akárcsak a diannás (fiatalok kedvéért: sósborszeszes) cukorka, amely egy punk ismerősöm szerin végbélkúpszerűen használva is nagyon jól működik, sőt, így Ő viszonylag minimális összegből képes berúgni. Én ugyan nem hiszek neki, de még soha nem vitt rá a lélek, hogy az elméletére rácáfoló bizonyításba is kezdjek, tehát a dolog egyelőre nyitott, vagy működik, vagy nem, viszont a “know how” már megvan arra az esetre, ha azt a sors úgy hozná és nagyon elszegényednék.
Jó társaságban csak úgy repül az idő, pont, mint általában a repülőkön, a kaja szar, az út unalmas de eljő a pillanat, amikor az ablakon kinézve megpillantom Sharm El Sheikh fényeit, ahová most nem, és remélhetőleg soha az életben sem, viszont és ellenben innen Aqaba már csak kb 30 perc és ott leszállunk. Recsegős László pilótánk kezdi megköszönni, hogy velük utaztunk és szól, hogy leszállás után majd ne felejtsünk el mi is leszállni a gépről, mármint azok, akik Jordániába vágytak és ide szándékoztak jönni, merthogy nemsokára landolunk, és igaza is van, mert nemsokára tényleg landolunk. Az ablakon kitekintve láthatnánk amit most nem, de most sajnos tényleg nem, merthogy már este 10 elmúlt, úgyhogy jelenleg csak a vaksötétet látjuk. Recsegős Laci ismét elköszön a légitársaság és már midenki nevében is, valamint közli a közölnivalót, hogy hol is van ahova éppen megérkeztünk, és hogy a külső hőmérséklet így este 10 magasságában éppen 47 fok Celsius. Hahaha….
Emlékszem, amikor először ültem repülőn, szintén charter, a pilóta szintén valamilyen László volt, és Korfun leszállva Ő is elsütött egy poént, hogy jó nyaralást nekünk, hiszen itt csodás az idő, a külső hőmérséklet 17 fok, és persze kint volt vagy 30. Hehe, hát ilyen vicces gyerekek ezek a Laci pilóták szerte a világban, legalábbis ez a kettő biztosan az, kivéve ezt a mi mostani recsegős Lacinkat, mert Ő bizony egyáltalán nem viccelt és ezt azonnal meg is tapasztalom, ahogyan a kellemes hűvösből kilépek a kellemetlen… nem is tudom, hogy minek mondjam. Talán forróság? Mikrosütő? Vagy inkább korszerűbb, hőlégkeveréses kis kemence? Igen, a hőlégkeveréses kemence talán a legtalálóbb, hiszen az embernek olyan érzése van, mintha az arcába folyamatosan egy forró hajszárítóval fújnák a levegőt, már persze csak abban az esetben, ha létezik olyan hajszárító, amely képes olyan szelet produkálni, ami leviszi a fejed is. Tehát gépről le, nagy meghökkenés, de mindenen ám, nem csak a melegen. Voltam én már kicsi reptéren, olyanon is néhányszor, ahol nem volt alagút az utasnak amelyen keresztül a gépből egyenesen a reptér épületébe jut, hanem busszal vitték átvenni a csomagokat, ilyen többek között hazánk 1-es terminálja is amely a fapados járatoknak és a teherszállításnak van fenntartva, meg még olyanon is, ahol kis bójákkal jelezték merre kell menned, és mellette 5 ember figyelte, hogy még véletlenül se kóricálj el másfele, és a te kicsi lábadon, de itt…. Nos itt az arab arc odaveti, hogy go ahead, eriggyé’ amerre látod a fényt, végig a placcon, oszt csókolom. Ott flangálunk tök nyugodtan egy kifutópályán, busz nélkül, jelzett út nélkül, csak úgy, viccesen, előre az orrunk után.
Aqaba reptere az épülete alapján első blikkre nem is nagyon tűnik reptérnek, a Népligetnél található buszpályaudvar sokkal inkább tűnik annak, mint itt ez, ott talán egyel kevesebb repülőgép van, viszont ha jobban körbenézünk, hát mégis reptér ez, mert ugye itt van futószalag a csomagoknak, szám szerin pontosan egy darab, úgyhogy kíváncsi szemeimmel hiába fürkészem a display-t, hogy a Budapestről érkező járat csomagjai jönnek-e majd rajta.. merthogy nincs több futószalag, tehát nehéz lenne összekeverni, nincs több járat sem így hirtelen, valószínűleg ma már nem is lesz, és talán még az is lehetséges, hogy ma még nem is volt, de erre azért nem vennék mérget, az előbb vázolt tényezők okán aztán dislpay sincsen, mert minek. Egy gyors útlevélvizsgálat, ami nálam gyors, páromat viszont jobban megnézik, méghozzá annyira, hogy a végén már kezdek aggódni, miért tart neki 15 percig az, ami nekem pontosan 1 perc volt. Ha kábszer van nála, akkor az a nő nem velem van! De nem, csupán nő, méghozzá a javából, elég nagy előnyökkel, már ha érthető, mire gondolok, és valószínűleg az arab határőrök is erre csodálkoztak rá annyira és a végére kellett járni rendesen annak az útlevélnek, hátha van ok motozásra is, de nem volt, viszont legalább nézelődni volt idejük. Szóval kábszer nincs nála, ami annyira nem nagy probléma, pláne, hogy az arab országok jelentős része eléggé rendben van ezen a téren, legalábbis ami a cannabis termelést illeti és ugye minek vizet vinni a tengerbe, homokot a sivatagba és itt mindkettőből van bőven, valamint meg merem kockáztatni, hogy ha nagyon körbenéznénk, talán még cannabist is lehetne találni, csak most mi nem vágyunk rá olyan nagyon. Ami viszont probléma, és most verem a fejem a falba, hogy a nagy durcázás helyett, hogy miért is ide jöttünk, és miért nem Indonéziába (amire a válasz persze egyszerű, mert marhára nem volt rá pénzünk, miután bebuktuk a repjegyeket) inkább néztem volna utána Jordániának, de legalábbis annak az igen fontos kérdésnek, hogy arab ország lévén, kapható-e itt minden? Mert ugye otthonról mindent nem hoztunk, ami még nem lenne probléma, de bizony alkoholt sem, ami viszont az, probléma, méghozzá jelentős. Olyan hiba, amibe már egyszer beleestem Kairóban, de ott szerencsére csak egy napot kellett átvészelni egy maradék fél üveg whiskyvel, ami naná, hogy nem volt elég, így a szállodában kényszerültünk vételezni horror árakon, miután bejártuk alkohol után fél Kairó külvárosát, de nem leltünk, mivel ott tilos, csak feketepiacon kapható, ha van jó ismerősöd. Nekünk nem volt, és hiába a messzeföldön híres ráterrmettségem, egy nap alatt nehéz kapcsolatokat kiépíteni, pláne, hogy a szállodából nem is nagyon akartak kiengedni, mert  very dangerous az ilyenkor, de végül saját felelősségre igen, viszont hiába. Nos ebbe a hibába estem bele most is, de csak majdnem, mert a csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően, és persze mert briliáns elmém van, idejében kapcsolok. Hozzásegített ehhez néhány tényező, amelyek sorban a következők:
1, hogy arab országban vagyunk – ez gyorsan feltünt, mivel szerteszét csak arabok vannak
2, a ramadán emlegetése – az egy borzasztó komoly dolog, később majd tapasztalni is fogjuk
3, hogy a jelenlegi (a bőrönd-charter páros okozta) labilis idegállapotom miatt szervezetem kongatja a vészharangot, hogy erősen kíván valami lazító nedűt amely megtestesülhetne például egy (vagy miért ne két, esetleg 3 vagy több?) whisky képében is akár, de végül is mindegy is mi, csak ártson
4, az előttem feltáruló Duty Free kirakatából rámkacsintó Finlandia üvege
Szinte felüvöltök a felismeréstől, hogy itt komoly veszélyeknek vagyunk kitéve, így kérdéssel fordulok párom felé, hogy tudja-e, amit én nem. Ő bizony szintén nem. Asszony, hát miért tartalak? Gyors kérdést intézek bámészkodó utastársaimhoz, hogy vajh’ odakünn lehet-e kapni bármilyen olyan szert, amely alkalmas adott esetben gyomorfertőtlenítésre, de sajna még szintén nem jártak itt. Egyikük egy bátorító „szerintem nem”-et mond, és erre megfagy bennünk a vér. Ágotával gyors tárgyalásokba kezdünk, hogy mitévők legyünk. A megbeszélés tárgyát nem az képezi, hogy kell-e vennünk valamit, hiszen ez már azóta nem kérdéses számunkra amióta megkérdőjeleződött a védőital biztosításának lehetősége, a napirendi pont csupán az, hogy mit, és hogy mennyit. Nézzük a felhozatalt.
- Sör?
- Nem
- Borok?
- Problémás, nem tudjuk milyen, kell hozzá nyitó és nem elég hatékony
- Likőrök?
- Felejtős, olyan nincs, hogy attól ne lenne másnapos az ember, valamint az inkább az idősek itala. Párom nagymamája pl. aki 86 éves, a pálinkát már csak szopogatja, még az is megtörténik, hogy otthagyja a felét, de ha a Baileys-es poharat egyszer a kezébe veszi, hát pajszerrel sem fejted le róla az ujjait amíg nincs tisztára nyalva a pohár     kívül-belül egyaránt
- Bacardi?
- Nem rossz, de most nem játszani indulunk, a helyzet megkövetel némi komolyságot, kérlek!
- Whisky?
- Egyel jobb, de ha van más is…?
- Водка хорошо?
- Да!

Tehát vásárolódik egy, az imént már említett Finlandia vodka, mégpedig literes kiszerelésben. Én mindig mondtam, hogy az első megérzés az igazi, és hát tessék. A méretet illetően aggodalmamnak adok hangot (nem, nem sokallom) mert mégiscsak egy hetet leszünk itt, de Ágota megnyugtat, hogy a reptér közel a városhoz, majd legfeljebb kiszaladunk ide utánpótlásért, és hátha mégis lehet kapni a városban is, meg olyan nincs, hogy ne tudjunk szerezni annyi idő alatt, amíg ez a liter el nem fogy, mert nem fogy az majd olyan hamar amúgy sem ebben a melegben. Nem is értem mit akar ezzel mondani, hiszen köztudott, hogy a melegben az ember izzad, a folyadékot meg pótolni kell, valamint még nem vagyunk tisztában az országban uralkodó aktuális páratartalommal, sem például a vendéglátóipari egységek tisztaságával, mert ugye mi van akkor, ha az étkezések után belső fertőtlenítésnek fokozott szükségét érezzük? Enni meg csak kell, nem?
Mindent egybevetve roppant elégedett vagyok magunkkal és bár a kialakult vészhelyzetet mi idéztük elő gondatlanságunkkal, a körülményekhez mérten a lehető leggyorsabban reagáltunk, így ezt a kis történést felfoghatjuk úgy is, mint próbatételt, az élet egy erőpróbáját amely helyzet nem tudott minket maga alá gyűrni, és mint az köztudott, ami nem öl meg, az megerősít.