A taxit kereken 13 órára rendeltük, és már 7 perce késik, azaz Dóri pont 7 perce aggódik. Hiába mondom, hogy nopara, nem fogadja meg a tanácsom. Aztán 15 perc késéssel megérkezik a várt autó, szerencsére az én párom nem ragad kést, megadja az esélyét, hogy kiérjünk időben a reptérre, és természetesen kiérünk, mert én előrelátó voltam, és nyilván jóval korábbra rendeltem a szállítóeszközt.

Szombat délutánhoz képest elég nagy a forgalom a reptéren, még a hátizsákok fóliáztatásához is sorba kell állni vagy 20 percet, meg persze leszurkolni háromezret zsákonként. Rohadtnagy biznisz ez, a nyugalmam érdekében nem számolom ki, mennyit is kaszál ezzel egy nap alatt valaki, de tény, hogy sokat és az is tény, hogy nem én vagyok az, pedig akkro nem bosszantana. Viszont nekünk ezt most muszáj, mert a zsákjainkban számunkra komoly értékek lapulnak, és az ember csak hall ezt-azt a reptéri lopásokról, nem szeretne ilyen kaland részese lenni. A zsákokban van vagy 600e Ft értékű drón és hozzá való alkatrészek. Ha ezt a pakolók megneszelik….

Persze rossz az, aki rosszra gondol. Én viszont most konkrétan arra gondolok, hogy éhes vagyok, így fizetendő a hülyék adóját, a reptéren helyezünk magunkba némi táplálékot, természetesen csillagászati árakon. Evés közben megemlítem a páromnak, hogy egy időben mániám volt utoljára felszállni a gépre. Ezt ő nem támogatja, sőt, sokatmondó pillantásában még talán a kifejezett ellenzés is benne van, de lehet, hogy tévedek. Nos, az idő gyorsan múlik, és még muszáj vagyok rágyújtani a reptéri dohányzóhelyen, ami a terasz, és persze mi kapunktól a lehető legtávolabb eső pont a reptéren. Még időben vagyunk, mondom, nincs para, de azért Dóri kapkod, mert még a mosdóba is elmenne…

Elég annyi hozzá, hogy először életemben hallom a nevemet a reptéri hangszórókból, egy “utolsó hívás” felszólítással egyetemben, ami engem roppant elégedettséggel tölt el, nem úgy kedvesemet, akinek villámokat szórnak a szemei, de szerencsére viszonylag sok biztonsági ember van a környéken, ezért megúszom ép bőrrel a kalandot és nem mellesleg sikerül utoljára beszállni a gépbe. Na így kell ezt csinálni.

Most első körben 5 órát fogunk repülni, nagyon lelkesek vagyunk amikor konstatáljuk, hogy az Emirates gépén a lábtér rendben van, az ülőhelyek kényelmesek, sőt, mindenkinek külön tévéje van. Választhatok úgy 300 filmből, és vagy 20-szor annyi zenéből, nézhetem a gép aljára, vagy az elejére szerelt kamera képét is, ha esetleg úgy tartja kedvem. Itt nem áll meg a csodák sorozata, mert interaktív útvonalbemutatót is tud nyújtani a kis érintőképernyős kütyü, amit én használok is serényen, mert ugye mindig jó, ha az ember tudja, milyen magasan van és mennyivel ért közelebb a célállomáshoz azóta, hogy két perccel ezelőtt megnézte ugyanezen adatokat.

A kaja a megszokott “olyanamilyen” de megesszük, hogy történjen valami. Néha felállunk, gugolgatunk, sétálunk, elkerülendő a lábaink bedagadását, aztán a tervezett időpontban landolunk is. A Budapest-Dubai repülőút viszonylag unalmasan, de eltelt.

Dubaiban az az érzése az embernek, hogy a reptér rohadtul nagy, és az érzést még fokozza, hogy a géptől a busz konkrétan az egész reptéren körbevisz, úgy jó 10-12 perces grátisz élményt biztosítva az amúgy marhára friss utazók számára. Igazából nem tudom, minek sietünk, amikor úgysincs más dolgunk, mint várni a Dubai-Hanoi járat indulását, addig meg még bőven van vagy három óránk. Mindegy, a püffögéssel is megy az idő. A reptér Dubaiban elég kuplerájos, de ez különösebben nem érinti meg az amúgy érzékeny lelkem, az viszont már sokkal inkább, hogy az üdítőt (sima, 0,5-ös coke light) 1500 Ft-nak megfelelő ottani fityingért mérik, a dohányzóhely szellőztetése pedig nem üzemel, vagy ha igen, akkor eléggé mérsékelten. Olyannyira, hogy egy szál cigi elszívása alatt érzékenyebbek egész szép kötőhártya gyulladást is össze tudnak szedni, ha erre igényük támad.

Ezen kívül – talán szerencsére – itt sem történik semmi izgalmas, meg a Dubai-Hanoi járaton sem. Dóri szokásához hűen azonnal elalszik (mint bárhol, bármikor, bármilyen testhelyzetben) én meg szokásomhoz hűen nem. Mert ugye, ki nézné akkor az interaktív repülés bemutatót?