Hajnali 5 óra. Az időpont kiválóan alkalmas mérlegelésre. A mérlegelés tárgya pedig az, hogy mire kellemesebb kelni 3 óra alvás után. Autódudára, mint Hanoiban, vagy pedig annak a hangjára, ahogyan a szomszédunk teleokádja a wc-t, sanszosan azért, mert nem bírja a ringatózva alvást. Hamar dűlőre jutok. Itt kisebb a szmog, mégiscsak szebb a táj, szóval a hányásra kelés mellett teszem le a voksom, és már pattanok is kifele az ágyból. Egy gyors zuhany, és végre kihasználva a kis időt, előveszem Mavic típusú drónomat, hogy némi légifelvételt készítsünk a tájról. Ilyenkor még nincs fent senki, nem kérdezi meg, hogy milyen magasra megy, milyen messze, és kipróbálhatja-e. A használatának lehetőségéről már korábban megkérdeztem Tonyt, tehát minden para nélkül lehet kicsit repkedni. Becsületesen kirepüljük a két feltöltött akkut, Dóri ügyesen asszisztál, nézi, hogy nehogy valami hajónak űtközzek, miközben oldalazva repülök alacsonyan. Elég az hozzá, hogy kb 1 óra múlva, mire már mindenki felébredt és az éttermi részben fogyasztja a jól megérdemeltet, mi is beesünk reggelizni és a szokásos tészta, meg gyümölcsök elfogyasztása után indulhatunk is a mai nap első programjára, ami nem más, mint a kajakozás.

Ismét a kisebb hajóba szállunk, mentőmellények fel, nehogy baj legyen, majd némi pöfögés után kikötünk egy kis sziget melletti nagy stégen, ahol rengeteg kajak és a hozzájuk tartozó evező található.

Eléggé turistás program, de attól még jó nagyon. Beborulástól nem félünk, elég stabilnak tűnnek az eszközök, úgyhogy tengerre, magyar, és már szeljük is a habokat. A szigeten élnek majmok is, azt mondják, ha nagyon szerencsések vagyunk, akár még láthatjuk is őket. Egyébként nagyon pöpec hely, egy kis barlangon átevezve, körbe csak sziklafalakat és zöld növényzetet látunk. Lebilincselő a kép, és mivel még csak fél 9 van, sok turista nincs a  környéken, nem rontják a látványt. Kb 20 perc evezés után kis felbolydulásra leszünk figyelmesek, amelyek a barlangi részen kívülről jönnek. Sejtem mi a történés. A szerencsés turisták annyira szerencsések, hogy bizony látják a majmokat. Elég nagy összeget mernék rá tenni, hogy a turisták 99 százaléka baromi szerencsés, mivel a majmok nyilván oda mennek, ahol kapnak némi ingyen banánt, ahogy az itt is történik. Engedve a csábításnak mi is megnézzük őket. A majmok egykedvűen összeszedegetik a nekik odadobált kaját, majd egymással veszekedve elszórakoztatják a nagyérdeműt. A nagyérdeműnek a mi kajakunkban hamar melege lesz, és Dórival egyetértésben visszaevezünk a támaszpontra, annál is inkább, mert már Tony és a csapat többi tagja is arrafelé veszi az irányt. Reggeli programnak jó volt, most visszamegyünk a hajóra, lehet gyorsan zuhanyozni, összepakolni minden cuccunkat, átrakni a kisebb hajóra, és végleg búcsút inteni a luxushajónak, amely bár baromira nem volt luxus, de azért nagyon jól éreztük magunkat rajta. Néhányan ottmaradnak a hajón, ők több éjszakára fizettek ott, mi ma a Majom szigeten fogunk aludni, de előtte még lesznek megpróbáltatásaink.

Először is átvisznek bennünket a kis hajóval egy jóval luxusabb luxushajóra, mint amelyiken mi voltunk. Itt elég sok időt töltünk a fedélzeten mindenféle információ nélkül, de mivel a táj szép, a társaság meg jó, nem zavar a dolog. Dóri kicsit be is szunnyad a fedélzeten, az árnyékban, szóval eléggé chilles a helyzet. Kb egy óra hajókázás után, ismét egy kisebb hajóra szállunk, (mentőmellényt szigorúan felvesszük) amely elvisz bennünket Cat Ba szigetére, ahol ismételt várakozás következik. Itt már nincs velünk Tony, és kezd egészen érdekesen alakulni a dolog. Először is jön egy viet arc, aki konkrétan a tűző napon, kezd nekünk eligazítást tartani, közben a zsákjaink a hátunkon, majd eltűnik. Néhány perc múlva visszatér, és egy árnyékosabb helyre állít minet, pont egy busz mögé, aminek jár a motorja. Nem is tudom, mi lehetne ennél jobb, de csak röhögök. Ekkor következik, azaz csak következne az újabb program, mégpedig mittoménhányszáz lépcső felfele, egy kilátóba, tűző napon, de erre a csopiból senki nem hajlandó, azaz rohadtul és mocskos módon sztrájkol a társaság, egyébként érthető okokból. Kb fél órányi szünet után érkezik egy kis busz a semmiből. Ekkor az új guide elmondja, hogy majd ezzel átvisznek bennünket a sziget másik felére, ott lesz némi ebéd, utána pedig aki a Majom szigetre megy, annak ismét lesz kis hajókázás a már viharos tengeren. Fasza.

Várunk, emberünk elmegy, visszajön, buszra fel. Nos, a busz több, mint zsúfolt. Olyannyira, hogy vannak akinek a nyitott ajtónál kell állniuk, mert máshol már nincs hely. Még jó, hogy vigyáznak ránk, és minden három méternyi csónakázáshoz felvetetik velünk a mellényt, hogy aztán a buszból kizuhanva érhessen minket a csúf vég. Persze nem bennünket, mert mi ülünk. Dórival egymás mögött.

A buszút a szigeten nagyon tetszik. Egészen helyes, dszungeles részeken haladunk keresztül, amikor a saját izzadtságomban fürödve eszembe jut, hogyan is érezhették magukat az amerikai katonák ezen a klímán, teljes fegyverzetben, bakancsban, szúnyogoktól kínozva. Hát ha egy szóval akarnám jellemezni, akkor valószínűleg szarul.

Fél órányi buszozás után megérkezünk egy kikötőbe, egy másikba, ahol nagy szállodák vannak a parton, és az egyik ilyen szálloda előtt pakolnak ki minket. Az új guide elmondja, hogy aki a majom szigetre megy azért majd 14:40-re jön egy busz, és elviszi a kishajóhoz, addig itt ebédeljünk, az ebéd a programban volt, tehát nem kell érte fizetni, csak a sörért, ami dacára a korai időpontnak, azért jól esik. De most csak egyet iszunk, nem többet. Az ebéd itt is a már megszokott 8-féle kaja, amin osztozni kell az asztalnál ülőkkel, az ízvilág kiváló, nem érheti panasz, tényleg le a kalappal.

Idő közben viszont megállapítom, hogy fogytán van a cigink, ezért úgy határozunk, hogy én, aki sokkal jobban szeretem a meleget, elsétálok valahová a tűző napon, és vásárolok utánpótlást, addig Dóri majd itt vár és vigyáz a csomagokra. Egy laza fél órás kimozdulás után visszatérek a szálloda halljába, és a maradék időt arra fordítjuk, hogy szállást keressünk Hanoiban. Tekintettel arra, hogy az elmúlt kb 1 hétben aludtam összesen alig 20 órát, drasztikus lépésre szánjuk el magunkat. Nem olcsó szállodát fogunk bérelni Hanoiban, hanem egy olyat, ami kényelmes, és több esélyt ad arra, hogy kipihenjem magam.

A szobáért 1 éjszakára 14e Ft-nak megfelelő dongot kell majd fizetnünk, de a booking.com értékelései szerint tényleg kiváló és csendes. Amikor a foglalás gombra nyomok, nos az érzés ahhoz lehet hasonló mint amikor az ember heréit egy satuba fogják, utána meg ráüvöltenek, hogy menekülj, mert jön a vonat.

Éppen 14 óra múlt 10 perccel, konstatáljuk, hogy még van fél óránk amíg itt tobzódhatunk, amikor megjelenik a guide, hogy akkor aki Monkey Island, az siessen, de most. Szerencsére a létszám teljes, valahogy senkinek sincs humora a 40 fokban kint kolbászolni, úgyhogy indulunk a hajóhoz. Johnnyéktól közben elválunk, ők maradnak itt, majd holnap találkozunk. Elvileg. Bár már egyre több kétségem merül fel ezzel kapcsolatban.

Kb 5 perc egy ismételten zsúfolt kisbuszon, majd újra hajóra szállunk. Itt már annyira nem veri őket a víz, hogy vegyük fel a mentőmellényt, úgyhogy én el is tekintek tőle, pont elég meleg van anélkül is.

A kikötő roppant hangulatos, nagyjából 2000 hajó van négyezkilométerenként, igazi kis dugó, és persze jó büdös is a dízelmotoroktól, de azért tetszetős. Kihajózunk, a tenger eléggé háborog, úgyhogy a hajó elejébe rakott csomagjainkat kicsit hátrébb húzom, mert a sós víz nem az elektronika barátja, nálam meg van belőle a zsákban bőven. Mármint elektronikából, sós vízből remélem nincs sok. De csak remélem.

A mészkőkúpokat már megszokta a szemem, de azért tetszik nagyon. Menet közben számos kis sziget mellett haladunk el, és mindig reménykedünk, hogy még nem ez a sziget az, mert még nem elég tiszta a víz, de a remény hal meg utoljára, mi meg odaérünk előbb a szigetre, és a víz ott sem nevezhető csodásnak. Maga a sziget viszont a cuki kategóriába tartozik. Tényleg cuki. A növényzet félelmetsen buja, és a sziget annyira kicsi, hogy van rajta vagy 15 bungalló, egy központi épület és még sorolhatnám, ha lenne mit, de nincs.  A sziget főépületében gyors eligazítást kapunk, ami arról szól, hogy nesze, itt a kulcsod, vacsi este 7-től, reggeli reggel 6-tól, légkondikat este 8-tól lehet bekapcsolni, a vízért fizetsz keményen, egyébként meg chillelj és érezd jól magad.

Több se kell nekünk, birtokba vesszük szobánkat, végre zuhanyzunk, majd konstatáljuk, hogy a tiszta pólóink már 2 napja elfogytak, szóval ismét valami olyat veszünk fel, ami már legalább egy kicsit kiszellőzött, vagy ilyesmi.

Lelkileg nem különösebben érint meg az igénytelenség itt, mivel konkrétan semmi értelme a tisztát felvenni, hiszen – és ezt most minden túlzás nélkül mondom – kevesebb, mint 1 perc alatt újra tocsog az ember az izzadtságtól. Persze azért szeretjük a tiszta ruhát, de ha nincs, hát nincs.

A bunagglóra nem lehet panasz, amolyan bungallós. A kilátás is nagyon rendben van, a bungi előtti kis padon ülve nagyon tetszik minden, miután visszaérek a sörrel, amiért Dóri elzavar, még jobban tetszik minden.

A nap hátralévő részében csak pihenünk, készítünk némi légivideót, mert itt is lehet, megkérdeztem direkt. A környezet annyira chill, hogy ránksötétedik. Éppen azon gondolkodunk, hogy ugyan mi a fenét is csinálnánk itt mondjuk egy egész napig, de gyorsan rájövünk, hogy semmit, viszont most már 7 óra és 6 sör elmúlt, szóval mehetünk vacsorázni.

Amióta betettük a lábunkat Vietnámba, rossz ételt még nem ettünk, sőt, mondhatjuk, hogy kifejezetten marhajókat kajáltunk, de ez ami itt van, ez mindent visz. Nálam a ételek-italok világa valóban inkább vallás, sem mint a létfenntartás egy része, és a világ számos országában ettem már baromi jó kajákat. A tengeri kajákat mindig is imádtam, és 4,5 év franciaországi lét után azt hittem, hogy már nem lesz semmi flash az életemben ezen a téren, de tévedtem.

A vacsora itt is büfé jellegű, magyarul ki vannak téve az egyébként általános dolgok, amit szépen szedsz magadnak. Zöldséges tészta, rizs, mindenféle párolt zöldségek és frissek, gyümölcsök, levesek, gyömölcslevek, akármik, és mindezek tetejébe itt még egy kis seafood grillsarok is van. A kis ember ott áll, és süti a tintahalat, egyéb halat, osztrigát megállás nélkül. Minden nagyon jó, bár a csirke meg valami sertés, grillezve egy hajítófát sem ér, de tengeri cuccok, és főleg az osztriga… nakéremszépen, osztirágból úgy bezabálunk, hogy mozdulni alig bírunk. Jó kis chilis, fokhagymás, citromos ízesítéssel le a grillről, frissen, be az arcba…. ez itt kérem a kánaán. Most itt álljon meg az idő, sosem akarok mást enni ezek után. Sajnálok minden más falatot, amit eddig megettem, mert annyival kevesebb hely jutott a tengeri cuccoknak, de hát ez van, máskor majd felkészültebb leszek.

Vacsi után egy kis sörözés, aztán fekvés, mert majd most itt jól kipihenjük magunkat. De nem annyira. Az ágynemű valami erősen nylon szar, amiben amúgy is izzad az ember, ha emellé még egy mérsékelten működő légkondi is társul, az meg kifejezetten rácseszés. De ez még nem elég, emellett a tenger olyan brutálisan zúg… kérem, halkítsa le valaki. Próbálkozom még zenehallgatással, de az sem segít, aztán valamikor 2-3 környékén álomba zuhanok. Úgy kb 5 óráig. Ez van.