Minden kezdet nehéz. Így van ez a naplóírással is. Az első, hogy meg kell indolnia az embernek, hogy miért is ír naplót. Mondhatnám, hogy sok dolog történik velem és ezért van mit megírnom, de nem teljesen lenne igaz. Sőt, életem túlnyomó részében az égvilágon semmi nem történik velem. Reggel felkelek, elmegyek dolgozni, aztán estefele hazajövök, hogy tovább folytassam a munkát. Most az apropó, amiért rá is szántam magam az írásra az, hogy nemsokára olyan dolog történik velem amire már régóta vágyom. Elutazom. Jó messzire, Dél-kelet Ázsiába, azon belül is Thaiföldre. Folyton mehetnékem van, ezért elég sok helyre eljutottam már, de ezek mind európán belül voltak. Most ez egy nagy lépés számomra és ezért úgy gondolom, hogy jó ha megosztom ezt az élményt másokkal is. A párom ötlete volt, hogy az ismerősökkel, barátokkal való kapcsolattartásra egy blog kiválóan alkalmas lesz. Ide lehet fotókat feltölteni, meg megírni, ha valami érdekes dolog történik velünk. Tekintve, hogy egy teljesen idegen földrészre érkezünk, valószínűsíthető, hogy érdekes dolgoknak nem leszünk hiányában.