Ez az első, hogy élünk a szállodai szoba árába foglalt reggelivel. Hiba volt, pontosan ugyanazt a szart adják, mint mindenhol. Amerikai reggeli, angol reggeli… kontinentális reggeli. Van jam, vaj, meg jam, meg vaj is van. Meleg reggeli tojás lehet, 3 féle képen, és mindegy melyik változatot kéred, mindig kapsz hozzá ízetlen virslit félig megfőzve, meg még valamit, sonkát. Ez külön élmény volt. A tojást eleve úgy készítik, hogy megsütik, tükörtojást csinálnak belőle, vagy omlett, de még mielőtt kihoznák neked, fondorlatos módon egyetlen rántással minden ízt kivonnak belőle. Lehet erre valami különleges eljárásuk, mert mindhárom változat teljesen ízetlen, pedig az omlettbe és a rántottába még valami zöldségeket is tesznek. Mindennek tetejébe még mindig ott a sonka. Azt hagytam utoljára, mert hát annak kell, hogy legyen íze, mert olyan nincs, hogy egy sonka ízetlen legyen. Legyűröm a tojást, majd a negyed szelet sonkát ajkaimhoz emelem, és a számba helyezem. Hát “bizony mondom néktek testvéreim”, mintha egy darab viledába haraptam volna. De csak állagra, mert ízre a vileda biztosan felülmúlja a sonkát. A felejtős reggeli után felöltözünk, ellenőrizzük a fotósfelszerelést és nagy lendülettel elindulunk embert keresni, aki majd szállít minket minden irányba. Ezért legalább 3 métert kell megtennünk a szálloda előtt, egyből ránkront három tuk-tuk ember (bár ez sztem motoros riksa, de ők feszt tuk-tukot emlegetnek, nekem meg mindegy). A harmadik szimpatikus figura, 12 dollárért egész nap hajlandó minket furikázni Angkorban. Ez a tuk-tuk érdekes, egy szimpla motor, aminek az ülése fölött egy vonóhorog van, amire rácsatolja a vontatmányt a sofőr. Nap végén aztán ezt le tudja róla csatolni, és simán hazamotorozik. Tehát nekiindulunk Angornak, de emberünk érdeklődik, hogy van-e már belépőnk. Az nincs, úgyhogy előbb elvisz belépőt venni, amiből a 3 naposat veszem, mivel az csak 40 dollár/fő, az egynapos meg 30, és abból ugye kettő kéne, mivel 2 teljes napot fogunk a romok közt tölteni. Be lehetne lógni biztosan, de hiába, mert bizony sok helyen jönnek oda hozzánk, és nagyon udvariasan, de kérnek, hogy a belépőinket, ha lennénk szívesek… Nos állok sorba, magyarázok veszettül, hogy nekem 2 belépő kell, 2 napra, de az egyiket a helyi fityingekkel, riellel szeretném fizetni, mivel sehol nem fér el a sok papírpénz. Értik ők, de minduntalan akarják láni a másik persont, akinek a belépő kell, közben a nőci mutogat egy webkamerára, hogy nézzek bele. No mifene, messengerezni fogunk vagy mi? Aztán kapcsolja a studiofényeket is, ekkor döbbenek rá, hogy ez bizony fényképes belépő lesz, úgyhogy mivel megvilágosodtam, megyek Imoláért, akinek az agyát felváltva zsibbasztják a kambók, és veszettül magyarázzák, hogy milyen templomokba menjünk el feltétlen, mert azok csudaszépek. A kis buták még nem tudják, hogy teljesen felkészültem, és konkrét útvonaltervünk is van. No, nagy sikert könyvelhetünk el, elkészülnek a belépők, mi örülünk, a kambók is örülnek, hogy végre túl vannak rajtunk, úgyhogy irány az első állomás, Bayon temploma. Nagy és szép, és méginkább régi. És persze tele van japán turistákkal is, de már kezdjük őket megszokni, mivel ezek mindehol ott vannak, és mindenhol fotóznak. Csoportosan, egyenként, eléd beállva, mindenhogy. Leszarják, hogy te odaállsz, hogy téged lefotózzanak, Harakiri úr és bájos felesége Kicsimisi asszony nagy vigyorogva állnak be, eléd és hiúsítják meg, hogy olyan fotó készüljön rólad, amit nem tarkítanak esernyős sapkát viselő vigyorgó japcsik. Nem habozok viszonozni, és mikor ők fotóznak, én is a képbe állok és mosolygok vadul, de látszik rajtuk, hogy nem értik. Ezt a fogást nem én találtam ki, Po Apó könyvéből csentem az ötletet, ezúton is köszönet neki érte. Az angkori templomokat nem próbálom meg leírni, készítettem róla sok-sok fotót, majd azok beszélnek helyettem. Az egész napunk ezzel telik, ezt csak az ebéd szakítja meg, amit a Khmer Family éttermében fogysztunk el, ahol a kaja ízetlen, viszont legalább drága is. (persze csak itteni viszonylatban, amúgy az egész nem volt 2000 Ft) Egy dologra jó volt, alkalmunk volt elmenni elvégezni a dolgunkat, és láthattuk, hogy az étteremhez tartozó udvari wc tőszomszédságában főnek a finomságok, amik itt nem is olyan finomak. A felszolgálás rendben van, mindenki mosolyog, de gasztronómia terén lenne mit tanulni a thaioktól. Egyébként egész Angkorra jellemző, hogy mindenhol árulnak valamit. Itt nem koldulnak, itt árulnak neked dolgokat. 1 dollárért karkötőt kapsz, egyből 3 db-ot. 5 dollárért Angkor könyveket, ponchót, 50 db képeslapot egyebeket. Ennél drágább dolog nincs, 10 dollárért már valszeg kambo rabszolgát is kapsz + mellé ajándék karkötőt és két hamisított Lonley Planet könyvet Kamodzsáról. Útunkba is akad egy kislány, nincs 2 éves, de már értelmesen el tudja mondani angolul, hogy mennyibe kerül a portékája. Hihetetlenül aranyos, az egyik templom romjai előtt énekelgetett mikor arra sétáltunk. Nem volt nyomulós, valószínűleg fel sem fogja, hogy mit csinál. Lefotózzuk, és veszünk tőle 3 karkötőt 1 dollárért. A portéka szép, garantéltan kézi munka. Így telik az idő, kezd esteledni, úgyhogy Ta Prohm ( ez a Tomb Raider filmből közismert templom) megtekintése után visszavitetjük magunkat a szállodába, ahol söfőrünk megígéri, hogy reggel értünk jön. Éhesek vagyunk, és eddig nem jött be a kambodzsai konyha, de szerencsére az esti séta alkalmával egy kiváló étterembe tévedünk be, ahol ismételt gasztronómiai ámokfutásba kezdünk. Rendelünk 1-1 koktélt, erre kiderült, hogy éppen “happy hour” van, ami jelen esetben az egyet fizet kettőt kap akcióban testesül meg, így kénytelenek vagyunk fejenként 2 koktélt meginni. Rendelődik továbbá egy nagy adag grillezett rák a jobbik fajtából, valami tészta, ami nagyon rendben van, Imola citromfüves, csilis malacot kér, ami ultrajó, úgyhogy ezen felbudzulva én is kérek egyet, meg a fene tudja még miket, a lényeg, hogy degeszre esszük magunkat mindenféle finomsággal. A koktéloktól lendületbe jöttünk, úgyhogy hazafele útba ejtünk egy boltot és – kizárólag gyomorfertőtlenítés céljából – beszerzünk egy üveg Grants márkanévre hallgató whiskyt. Ez azért is jó, mivel ezőlőleg vettem egy üveg Mekhongot, amibe valami mást is tehettek (szerintem teával volt fele arányban higítva), mivel alkoholtartalma nem nagyon volt, ezáltal a gyomor fertőtlenítésének műveletére is alkalmatlannak találtatott. Igen jó hangulatban folytatódik az esténk és még a nyomorult japánok karakoke-ja alatt is simán el tudunk aludni, sőt, elalvás előtt még jókat röhögünk is az ordenáré hangon virnyákolókon.