A korai kelés elmarad, fél 11-kor ébredünk. Nem csak a korai kelés, a reggeli is elmarad, mivel 10.15-ig lehetett volna reggelizni. A mai program a Tigris Templom és egy vízesés megtekintése lenne, amiből még nem tudjuk mi lesz. Molly nehezményezi, hogy elaludtunk, mivel úgy hallotta, hogy a kis tigriseket a délelőtti órákban lehet nyektetni, Őt meg ez érdekelné nagyon. Gyorsan elmegyek megkérdezni a recepción, hogy mikor kell kicsekkolni a bungallóból, majd mikor a csaj delet mond, elmagyarázom neki, hogy mi még ma este indulunk Surat Thaniba, és jó lenne, ha előtte legalább meg tudnánk fürödni.

Természetesen hajlandók vagyunk többet fizetni, nem gond. Telefonál, folyamatosan mosolyog és mindent elintéz a főnökével. Ami érdekes volt, hogy mikor mentem felé, éppen telefonált, amikor meglátott, azonnal letette. Beszélgetésünk közben 2 x csörgött a telefonja, de meg sem fordult a fejében, hogy ne rám figyeljen, mintha meg sem hallotta volna. Mután ezt elintéztem, reggeli nélkül robogóra pattanunk és irány a Tigris Templom, amit szerzetesek tartanak fenn és a bevételekből befolyó pénzt a kihalófélben lévő tigrisek megmentésére szeretnék fordítani, ami egyelőre abból áll, hogy egy szép nagy kifutót kezdtek építtetni. Út közben fura, felhős idő kerekedik, de a meleg így is kibírhatatlan. Érdekes, hogy a Tigris Templom nincs nagyon kitáblázva, illetve igazából semennyire nincs. Néha benzinkútnál vagy ilyen-olyan helyen megkérdezzük és útba igazítanak minket, így kb 1 óra motorozás után megtaláljuk a befelé vezető utat. Maga a Tigris Templom igazából nem templom, inkább állatkertre, de méginkább vadasparkra hasonlít, ahol a fő látványosság a tigrisek sétáltatása és a velük való fotózkodás. A tigrisek séta közben persze pórázon vannak, viszont a gondozók egyetlen fegyvere egy bambuszbot – ez is csak kevésnél van -, ami finoman szólva is nevetséges a nagymacskák ellen. 12.00-ra érünk a bejárathoz, most látjuk kiírva a programot. 12:30-kor kistigrisek nyektetése, 13:30-kor séta a nagy tigrisekkel, 14:00-kor fotózkodás stb… Ezt a baromi nagy mázlit! Koppra akkorra értünk ide, amikor kell. Fejenként 400 B-ért megvesszük a belépőket, majd irány befele. A tigrisekhez vezető úton csomó másik állat is van. Látunk vizibivalyt, vaddisznót, muntyákszarvast, pávát stb… és mind szabadon vannak. A körülmények nem túl fényesek, de legalább nincsenek bezárva és látjuk, hogy folyik az építkezés, tehát a parkot folyamatosan fejlesztik. Megérkezünk a kis tigrisekhez, akiket most szednek elő a borzalmasan kicsi és randa ketrecből. A tömeg egyből rájuk veti magát, ez egy darabig bosszant, de rájövök, hogy most nincs itt az ideje a finomkodásnak. Ha kistigrises fotó kell – márpedig kell – akkor mint mindenkinek, nekem is pofátlanul tolakodni kell. A kis szőrmókok többnyire egymással játszanak, közben mindenki igyekszik megsimogatni őket, ahogy tudja. Egy-egy elkapott pillanat sokat ér az embereknek. Az egyik simogatja, közben a másik fotózik. Sajnos Mollynak nem sikerül magáévá tenni a tolakodás elméletét, hiába magyarázok neki, hogy ha érvényesülni akar, akkor nincs mese, ezt kell tenni. No sebaj, Ő fotóz, én meg simogatom a kicsiket. Aztán egy váratlan pillanatban az egyik kicsi felém fordul és velem kezd játszani, amitől majd’ elolvadok. A játékból a végén egy jókora harapás kerekedik ki, amit természetesen én szenvedek el, mivel én nyilván nem harapdálok kölyöktigriseket. Én ordítok, körülöttem mindenki röhög, Molly szerencsére kattog ezerrel, úgyhogy megvan a kép a kis szőrmókkal. Egy darabig még bírkózik a pólómmal aztán továbbáll, hogy másnak szerezzen örömet. Végül aztán Molly is belátja, hogy nincs mit tenni, odafurakszik, hogy megsimogassa a kölyköket, készítek róla pár fotót, de az én ordítós képemet nehéz lenne űberelni. Egy fél óra elteltével a kicsiket visszaviszik a ketrecbe és hozzák a nagyokat pórázon. Vicces, mert senkinél nincs semmilyen fegyver, nem látok puskás, altatólövedékkel felszerelt emberkéket, csak néhány gondozónál van bambuszbot. Úgy látszik, a hitük elég erős ahhoz, hogy megvédje őket, vagyis borzasztóan megbíznak Budhában, akinek a segítségére szükségük is van, mivel a tigrisek teljesen kifejlett példányok, nagyok és erősek. Közeledik az első tigris, közben az egyik gondozó csajszi magyarázza, hogy senki ne ugorjon elé, csak az út széléről fotózzanak, ne gugoljon le senki, mindenki maradjon állva, nehogy valamelyik nagymacska a gugoló embert zsákmányállatnak nézze. Ezt a szabályt egyedül én hágom át, de azonnal rámszólnak, hogy álljak fel, úgyhogy ismét égek. Elvonul vagy 5-6 tigris, most következik a móka második fele. Idő közben egy kis vaddisznó errefele téved, az egyik gondozó rohan is, hogy elhajtsa szegény párát, még mielőtt a tigrisek észrevennék. Közben egy kis thai csajszi magyarázza, hogy aki akarja, az séta közben simogathatja a tigrist és ők fotóznak. Az én gépemen van a kis obi, úgyhogy mindkettőnket azzal fognak fotózni, én megyek elsőre. A gépem odaadtam a csajszinak, Ő egy srácnak aki eltűnt vele, közben az én kezem megfogta egy thai srác, majd átadott előre egy angol csajnak, az meg előreküldött egy másik thai sráchoz, tehát gyakorlatilag mindig fogta valaki a kezem. A tigris mellé kerülök, látom, hogy minden oké, az én gépem van a szemben lévő srácnál, legalább nem cserélték el. Mindeközben folyamatosan sétálunk, tehát a tömeg halad és az embernek nem kicsit van nagyüzemi érzése, de hát ez van, ez a napirend és a nagymacskákra sokan kíváncsiak, ők viszont csak erre a másfél órára állnak a nagyérdemű rendelkezésére. A nagy probléma most az, hogy a tigrisemet kísérő szerzetes ruhája a tigrisem fejére kerül, és miközben engem fotóznak, a ruha folyamatosan a tigris fején van. Pont mikor elzavarnak onnan és Molly következik, akkor veszik észre, hogy a ruha a tigris fején van és így leszedik róla, Mollyról meg csinálnak egy állatjó képet. Én irígykedem, Ő örömködik, ennek aztán én is örülök. Sétálunk tovább és miközben a többi idióta farang fotózkodik, megbeszéljük, hogy az egész attrakció nagyon bazári érzést nyújt és a robogókölcsönzős csajszinak igaza volt. Ettől függetlenül nagyon tetszik, hogy tigrises fotók készülnek rólunk, úgyhogy séta tovább egy szurdokba, a fő-fő látványosság színhelyére. Itt a tigriseket pórázuknál fogva ide-oda kierősítik, hogy baj esetén azért meg legyenek kötve. Út közben még megfenyegetem a csajom, hogy most nem hibázhat, úgy fotózzon, mintha az élete függene tőle. Na puff neki, ez sem jött össze, mivel mint kiderült, Ő nem fotózhat. A gépem oda kell adni ismét egy kis thai srácnak, akinek elmondom, hogy most én következem ugyan, de ha körbevitt, akkor majd a nőmet is ezzel a géppel kéne lekapni, mert ezen van a széleslátó obi. Oké, mondja és már visznek is körbe. Az egyik thai a kezemet fogja, odavisz a tigris mellé akin látszik, hogy kurvára unja a dolgot, na meg melege is van. Odaállítanak mögé majd magamra hagynak vele amíg a srác kattogtat. Aztán ismét kézenfognak, továbbvisznek a következőhöz stb… és ezt így sorban vagy 5 tigrissel, majd kiterelnek a várakozók közé és intenek Mollynak, hogy most Ő következik. Vele pont ugyanaz történik, mint velem, a fotós srác is ugyanaz, mint nálam, mivel az én gépemmel fotózzák őt is. A srácnak egyébkén nagyon tetszik a széleslátó obim meg az, hogy a gépem sorozatra van állítva, mert nagyon vigyorog és még akkor is fotózza a tigrist amikor a csajom már rég a kordonon kívül van. Ennek következtében van egy csomó képünk, amin a tigris pofája egészen közelről, már torzítva jelenik meg. Mikor kint állok, fogom csak fel, hogy igazi élő tigrist simogattam. Az érzés rendben van, de a várt adrenalindózis a nagyüzem miatt elmarad. Most érezzük igazán hogy a szurdokban milyen meleg van és most van csak időm körülnézni. A szurdok tök jól néz ki, igazán filmbe illő, csak a sok turista rontja nagyon a látványt. Észreveszem, hogy középen hűtött üveges vizet osztanak, odamegyek és elhozok kettőt, amiből egyet Mollynak adok, egyet pedig egyszerre beleöntök az arcomba. A szurdok bejáratánál megpillantok néhány ventillátort, amik viszes levegőt fújatnak a tömeg felé. Gondolkodom, hogy ez az emberek a vagy a nagymacskák miatt lehet, de nem jövök rá. Aztán látom, hogy a bejáratnál a szikla mellett jön az a szerzetes, akit az Animal Planeten már rengetegszer láttam. Jön, mosolyog, de egyből megy be a tigrisekhez. Mindegyikhez odamegy egyenként, megsimogatja őket, szemrevételezi állapotukat, hogy milyen hangulatban vannak, majd amelyiknél úgy ítéli meg, hogy szüksége van rá, annak vizet locsol az arcába amit a tigris nagy örömmel lefetyel. Csinálunk róla pár jó képet, tök érdekes ezt az embert most itt látni, akit eddig csak az Animal Planeten. Kicsit még várunk, én közben elmegyek tigriseket támogatni. A támogatásnak kétféle módja van, az egyik az, hogy tigrisfogat veszel 500 B / db áron, a másik meg, hogy exkluzív fotót készítesz a tigrissel. Én a fogat választom, veszek 2 db-ot, otthagyok érte 1000 B-ot és reménykedem, hogy valóban jó helyre kerül a pénz. Mikor látjuk, hogy nekünk itt több babér nem terem, otthagyjuk a tömeget és szépen ballagunk kifele a motorunkhoz. A visszafele út viszonylag rendben lemegy, leszámítva, hogy idő közben ugye hétágra kezdett sütni a nap, ami félelmetesen meleget eredményez. Visszaérünk Kanchanaburiba, Molly már nagyon éhes, úgyhogy keresünk egy utcai árust ahol Ő kukoricát eszik én meg csirkemell filét, meg valamit, amire az árus azt mondja, hogy szintén csirke, de nem hiszek neki. Kaja után a buszparkoló ( River Kwai Bridge Park) környékén található ékszerpiacot vesszük célba, ahol elefántcsontból készült ilyen-olyan fogat, meg ezüst fülbevalót stb.. veszünk. Itt is jó alkut kötök, kb féláron hozunk el mindent és nagyon élvezzük. Most jön a dolog lényegi része, meg kell vennünk a buszjegyet, hogy visszajussunk Bangkokba. A buszállomáson mindenkit végigkérdezünk, hogy hol lehet itt ticketet venni, de szinte senki nem érti, egyedül az egyik srác, aki mutatja, hogy arra. Arra megyünk egy nagy csomót, de nincs ott semmi. Visszamegyünk a nagy parkolóba, ott meg az egyik buszhoz, aminek végül az idegenvezetője tudatja velünk, hogy baromira el vagyunk tévedve, mivel innen egy árva busz nem megy Bangkokba, ez csak egy olyan parkoló, mint mondjuk nálunk a hősök tere, itt állnak meg azok a buszok, amik a bamba farangokat hozzák megnézni a hidat. Fasza. Nem gond, mondja a csajszi, majd Ő segít nekünk. Elvisz minket egy motorostaxishoz, aki 20 B-ért elvezet minket a kb 10 km-rel arrébb lévő buszpályaudvarhoz. Ott megpróbálok jegyet venni, de ez nem jön össze, nincs elővétel. 7-kor megy a buszunk, most 5:30 van, úgyhogy vágtázás vissza az apartmanba, ahol zuhanyzás majd gyors pakolás után rendezem a számlát, majd kérem a recepcióst, hogy hívjon taxit. Közben visszavisszük a robogót, mindenkitől elköszönünk, majd koppra kiérünk a pályaudvarra, ahol jegyvétel és vízvásárlás után azonnal indulunk is vissza Bangkokba. A buszút uncsi, de olcsó (90 B / fő) és 2 óra alatt Bangkokba érünk. Innen taxival irány a Hualampong pályaudvar, ahol már minden kajálda zárva, kivéve a KFC-t, úgyhogy válogatni nem tudunk, az marad. Kajálunk valamit, Molly beül a váróba olvasni, én felugrom az Internet café-ba, hogy feltöltsem tigrises képem a blogomra, majd 22:50-kor egy kissé bizarr kinézetű, de tiszta és teljesen rendben lévő vonattal elindulunk, hogy megtegyünk 9 órányi utat Surat Thaniba. A vonaton takarót osztanak meg vizet, Molly meg szokásához hűen hamar álomba szenderül. Én még kicsit nézem a tök változatos emberkéket, aztán kis idő múlva én is elalszom.