A reggeli kelés ismét kellemes volt, ilyenkor még viszonylag elviselhető a meleg, de a nap sugarai már jó korán éreztetik erejüket, úgyhogy árnyékban fogyasztjuk el reggelinket. Reggeli előtt külön szólok Frankynek, hogy én thai reggelit kérek amin Ő erősen csodálkozik, de beleegyezően bólint. Hamar előkerülnek Líviáék is akik szintén reggelit rendelnek, Markus pedig reklamál, hogy a sonkát jobban süssék át. Az én thai reggelim valami kétes ízű és kinézetű halas rizsleves, amit erősen bánok, mert ebben a hőségben reggelire forró levest enni nem túl felemelő érzés, valamint az ízével szemben is vannak fenntartásaim, de mivel én rendeltem magamnak a thai reggelit, ezért hősiesen magamba tuszkolom, a szakácsnak meg elnézem ezt a ballépését, mivel eddig minden más kaja csillagos ötöst érdemelt amit elénk tettek.

Reggeli után, fél 10-kor érkezik értünk a szongtoj, szerencsére egy igazi szakadt kivitel ami teljesen felüdítő érzés a sok vadiúj Toyota után. Sajna csak úgy 5 km-ert zötykölődünk a platóján és már meg is érkezünk a Khao Shok Nemzeti Park bejáratához. A parkőrség főhadiszállásán egy egyszerű kis bemutató terem található, valamint a tábla, amelyre ki van írva, hogy a belépő ára emelkedett, immáron 400 Baht / fő a fizetendő összeg, de ezért cserébe 2 nap mehet be a látogató, kár, hogy mi már délután indulunk Krabiba. Elkezdődik a félnapos túra, ami gyakorlatilag 3 órát jelent. Már az út elején látszik, hogy ez a dzsungel kicsit más, mint ami a szállásunk körül található. A növényzet ha lehet még bujább, valamint lépten nyomon különféle harcias kinézetű gyíkokba botlunk. Molly természetesen mindet meg akarja örökíteni, ebből adódóan aztán elég lassan haladunk és gyakran lemaradunk a csoporttól. Szerencsére a csoportot csak Lívia és Markus, mi, valamint a vezetőnk alkotjuk, így csak két embert tartunk fel, a vezetőnek meg úgyis mindegy, hogy milyen tempóban haladunk. Dacára a visszafogott ütemnek, hamar fáradni kezdek, a magas páratartalom, a nagy meleg, valamint a fotósfelszerelés cipelése prímán szívja ki belőlem az erőt, a víz patakokban ömlik rólam, hosszú nadrágom úgy néz ki, mintha most lett volna kimosva és nem is igazán értem, hogy minek kellett felvenni, hiszen még egy árva bogárral sem találkoztunk. Kb 1 óra múlva megérkezünk az első pihenőhelyhez, ahol egy kis turistaház szerű valami áll, amiben büfé működik. Gyorsan magamhoz veszek egy hideg üdítőt, egy liter vizet, meg veszek egy üveg vizet Líviáéknak is, akik a szálláson hagyták a pénztárcájukat. Éppen leülni készülődünk, amikor csajom egyet sikkant és a hajából kezdi kirázni a beleragadt általa akkor még bogárnak vélt repülő gyíkot. Mikor felfogja, hogy nem bogárról, hanem hüllőről van szó, azonnal változik az eseményhez való hozzáállása. Felveszem a földről a rémült kis teremtményt, majd vad fotózásba kezdünk. Ekkor odajön egy parkőr, aki kiveszi kezemből a gyíkot és mosolyogva mutatja annak szárnyát, aztán visszaadja nekünk. A kis állat egyébként roppant kezes, jól tűri a kiképzést, de azért néhány fotó elkészítése után visszatesszük egy fára. Készülődünk a tovább induláshoz, most indulunk a vízeséshez ahol majd lehet fürüdni. Ez nem nagy távolság, de út közben itt találkozunk egy majomcsapattal akik a hatalmas fák tetején zajonganak. Sajnos fotózni nem nagyon lehet őket a kevés fény, valamint a dús lombozat miatt sem, így aztán marad a vizuális élmény megörökítés nélkül. Néhány perc alatt odaéünk a vízeséshez ami száraz évszak lévén éppen csak csörgedezik. Aljában kis vízgyüjtú terület ami tényleg kicsi, de pompásan le lehet benne mártózni. Leveszem bakancsom, átveszem a fürdőgatyám, majd irány a víz. Kitűnő érzés megszabadulni az izzadtságtól és bár ahhoz, hogy felfrissítsen, túlságosan meleg, mégis jólesik a testemnek. A vízgyűjtő rész egyik oldalán jó nagy, gömbölyű sziklák vannak amik úgy néznek ki mint két nagyranőtt cipó csak kőből. Marcus felmászik az egyikre és méregeti a területet, hogy hová lehetne ugrani anélkül, hogy a vízben található sziklákon szétzúzná magát. Gyorsan én is követem, hogy majd utána ugorjak. Készülődik a fejeshez, de hirtelen megcsúszik a lába és csak óriási szerencséjének köszönhetően nem veri be a fejét a cipó alakú sziklába. Molly közben filmez, most én következnék, de én elővigyázatosan, gugolva közelítem meg a vizet, viszont kb ugyanúgy, mint Marcusnak így is sikerül majdnem beverni a fejem. Éppen saját magamon röhögök, amikor eláll a lélegzetem. A fejem felett kb 5 méterrel hatalmas halászsas repül el, szájában jól látható a zsákmány. A szárnyfesztávolsága minimum másfél méter, gyönyörú állat. Gépeink természetesen a parton pihennek, úgyhogy a lény nem kerül megörökítésre, pedig biztosan világbajnok kép lenne belőle. Vezetőnk hamarosan kezd toporogni, valamint mostanra már vissza kellett volna érnünk a szállásra és kicsekkolni. A nadrágom nem veszem vissza, vizes cuccban vágok neki a visszafelé vezető útnak, mondván ez majd hűsít, de a vizes cucc egyetlen eredménye, hogy a gatyám a lábam közét sikeresen véresre dörzsöli. A visszafele út egy kicst más, egy egészen keskeny ösvényen haladunk ahol egy helyen sikerül úgy seggre esnem, hogy az előttem lévő Marcusból mindjárt hármat is látni vélek, aki riadtan érdeklődik, hogy minden rendben van-e velem. Igen, rendben vagyok, csak a seggem fáj baromira, de párnás kiképzésének köszönhetően a seggcsontom megússza törés nélkül. Nagy nehezen visszaérünk a kiinduló ponthoz, azaz a nemzeti park bejáratához, ekkora már szenvedek a kidörzsölt sebembtől és alig várom, hogy levehessem a gatyám. Megnézzük az időt, 2 óra elmúlt és nekünk 1:30-kor kellett volna kicsekkolni. Gyorsan számolgatunk, hogy mire visszaérünk összepakolunk, megebédelünk, kicsekkolunk, addigra biztosan lesz vagy 4 óra, innen az út Krabiig kb 3 óra… gyakorlatilag felesleges ma elindulnunk, úgyhogy megegyezünk még egy nap Khao Sokban. Visszaérve Frankyvel tudatjuk a hírt, aki rövid gondolkodás után bólint. Valószínű, hogy kicsit belekavartunk az életébe, mert most látjuk, hogy egy valag turista érkezett. Mind a barátságtalan fajtából, a köszönésre szinte egyik sem reagál, úgyhogy kapják be. A nap további része pihenéssel telik ami már nagyon ránkfér, összesen annyi extra történik, hogy csajom elmegy jégmadarat hajkurászni, valamint Max összenyalogatja a laptop képernyőjét amire Molly az általam készített Max fotót tette ki háttérnek. A kis gibbon nem nagyon tudja mire vélni a dolgot, folyamatosan a képernyő mögé néz, nem érti, hogy hogy kerül oda egy gibbon…. Frankyvel lezsírozzuk a másnapi buszos utat Krabiba, majd viszonylag korán aludni térünk. Az elalvással most sincs gondunk, a 6-7 km-es gyaloglás ebben a melegben elég sokat ki tud venni az emberből.