Az alvás kb pont semmit nem ért. Egész éjszaka a leégésem fájlaltam, most meg reggel van és verem a fejem a falba. Elugrunk reggelizni Tonsaiba, de az egész kész szenvedés. Reggeli után nem is csinálunk semmit, visszatérünk bungalónkba, majd újra alvással töltjük az időt. Kicsit bosszant a dolog, de sajna nincs mit tenni. Ha napra megyek azért fáj a hátam, ha póló van rajtam akkor azért fáj a hátam, a vízben meg nyilván éri a nap… úgyhogy ez igazi nagy cumi. Délután 5 körül már nem bírunk tovább aludni, a nap már nem süt olyan erővel, úgyhogy lemerészkedünk a partra, hogy még egy utolsót búvárkodjunk a holnapi utazónap előtt. A víz csodás, szépen beúszunk, találunk ismét egy nagy kagylót amit egy szikla aljánál elhelyezünk a további búvárkodás idejére.

A vízben minden a szokásos, gyönyörű, de mivel a nap már nagyon a hegyek mögé bukott, egyre kevesebbet látni bent, úgyhogy irányt veszünk a part felé. A sziklánál felszedjük a kagylót, majd úszunk kifele tovább. Illetve csak úsznánk, mivel idő közben az apály egy kicsit megtréfált bennünket. Felállunk és gyalogolunk kifele, közben a korallok hihetetlenül szúrják a lábunkat, minden lépés kész szenvedés, szinte el is felejtem a leégett hátam. Mollyt nézem, Ő is botorkál, majd a hogy kicsit balra fordítom tekintetem, látom, hogy nem csak mi szívtuk meg. A part irányába idióta turisták sokasága botorkál sánta pingvinek módjára. Pipiskedve tesznek néhány métert, majd megállnak, nézegetik a következő pár lépés lehetséges pontjait, közben kisebb nagyobb jajgatásokkal körítve fájlalják lábaikat. Az egész roppant mókás és ha nem lennék én is a sorban, talán még röhögnék is rajta. Végre partot érünk, visszavisszük a szálloda által biztosított fürdőlepedőket a parton álló bódéhoz, majd kérjük vissza a kis kártyánkat (erre adják a fürdőlepedőt). Ahogy ott állunk, az ott dolgozó emberke kiszúrja nálunk a nagy kagylót és szépen megkér, hogy – mivel ez egy tengeri nemzeti park – ugyan vigyük már vissza azt oda ahonnan hoztuk. Nem húzzunk az arcunkat, belátjuk, hogy ennek valóban ott a helye, úgyhogy kinézünk egy helyet – jóval a korallos terület mellett – és visszatesszük a nagy fehér gyönyörűséget a vízbe. Zuhanyzás után elindulunk, hogy megkeressük a Paradise Resort recepcióját, mivel 20h-ra ide beszéltük meg a találkozót Liviékkel. Innen aztán együtt nyomulunk be Tonsaiba, ahol egy olyan éttermet választunk, ahol árulnak homárt. A jégen felsorakoztatott tengeri mindenfélék közül kiválasztok egy szép nagy langusztát, Molly csirke és halas rablóhúst rendel. Keresünk egy asztalt, ahová követ minket egy nyilvánvalóan meleg pincérsrác, felveszi az italrendelést, majd mosolyogva elriszálja seggét a konyha irányába. Az italunk megjön, de vele együtt néhány csepp eső is érkezik. Szerencsére még időben kapcsolunk és áthurcolkodunk a fedett részbe, ahol talán az utolsó szabad asztalt foglaljuk el. Óriási mázli, nem szerettem volna sem állva elfogyasztani életem legdrágább kajáját, sem szétázva. Az eddig csak csepegő eső hamarosan trópusi zuhévá alakul át, így mi fedett helyről csodálhatjuk az utcán szaladgáló, szarrá ázott embereket. Végre megérkezik a kajánk. A homár istenien néz ki, óriási élvezettel emelem számhoz az első falatot, de némi csalódás ér. Az eddig fogyasztott jó kis olcsó rákok lényegesen ízletesebbek voltak, ráadásul a tizedébe kerültek nagyobb testű rokonuknál. Mindegy, Ko Phi Phi már csak ilyen, számunkra ez lett a nagy ráfizetések szigete. A kajánk egyébként nem rossz, sőt… de talán összesen eddigi itteni tartózkodásunk alatt nem költöttünk vacsorára, mint ezen az estén. A vicces az, hogy átszámolva ez 8000 Ft, ami azért két főnek otthoni viszonylatban talán annyira nem is sok, csak hát nem otthon vagyunk. Vacsora után beszélgetünk még egy keveset, megvárjuk míg eláll az eső, majd szépen visszasétálunk a kikötőbe, onnan meg LTB-tal a Long Beach-re vitetjük magunkat. A szállodánk kertjében még megiszunk egy-egy koktélt, megnézzük ahogy két Új-Zélandi előadó próbál tüzes műsort csinálni, de a nagy hűhóval beharangozott előadásnál a thai srácok sokkal jobban nyomták, úgyhogy úgy döntünk, nyugovóra térünk, mivel holnap reggel 11-ig ki kell csekkolnunk a szállásunkról és a ruháink még szanaszét hevernek.