17 h-kor indul a gépünk, de 14h-kor még ügyféllel beszélek telefonon, valamint a nap felét végigdolgozom, de azért csak-csak eljön a várva várt pillanat és magunk mögött hagyjuk a munkát. Az élmények már a reptéren elkezdődnek, amikor Imola javaslatára meleg étel után nézünk. A meleg étel egy-egy pizzaszelet képében ölt testet potom 3300 Ft-ért, de ebben az árban benne van egy ásványvíz és egy kóla is. A gépünk pontosan indul, minden oké, csak egy nagyhangú félrészeg társaság ront valamit a képen, de idővel őket is megszokjuk és jókat háborgunk rajtuk. Gyorsan múlik az idő, Kairo előtt még meghallgatunk pár zsidó és cigány viccet, majd landolunk.
A gépből kijutva beterelnek egy buszba, ami kb 10 méter megtétele után kitesz minket egy épület előtt, ahová belépve kb 70 arab emberke rohan a tömegre mindenféle utazási irodák és szállodák tábláit lobogtatva. Itt kisebb sokkban van részünk, mert nem tudjuk, hogy merre is van az arra, amerre mennünk kell, hogy becsekkoljunk a Kairo-Bangok járatra. Tábla nem jelzi, úgyhogy Összeszedvén minden angol tudásom, egy egyenruhás fickónak szegezem a bonyolult, összetett mondatot:
- Hello! Tranzit?
Angolból az arab se lehet a helyzet magaslatán, mert némán csak a sarokba mutat, de szemében mély meggyőződés látszik, szóval bizalmat szavazunk neki, és odasétálunk a sarokban várakozó mindenféle népek közé és várunk türelemmel. Azaz csak várnánk, mert Imola megerősítést akar és bíztat, hogy menjek és kérdezzem meg egy másik egyenruhástól is, hogy valóban erre van az arra. Nem kell a balhé, úgyhogy otthagyom és keresek egy másik egyenruhás fickót. Nem is kel sokáig keresnem, a sarokban a pult mögött álldogál, szinte kínálma magát. Ismét megcsillantom választékos angolom:
- Hello! Tranzit? – Az ürge nem késlekedik a válasszal, de olyan kiejtése van, hogy az valami hihetetlen. Tuti, hogy angolul beszél, na de így?
- Abraka dabra, vatta, marha falka. – Kurvára semmit nem értek belőle, de a pasi a halandzsa mellé mutogat lefele, ami egyértelműen azt jelzi, hogy nyughassunk a seggünkön és várjunk. Visszaballagok a páromhoz, tudatom vele, hogy minden oké, itt várjunk, de látom a szemén, hogy nem nyugszik meg. Felvetem, hogy mi lenne, amíg itt várakozni kell, könnyítenék magamon, azaz keresnék egy wc-t. Az eltávot nem engedélyezi, majd akkor menjek – mondja – ha már elrendeződtek a dolgok. Mivel egész jól elvagyok veszekedés nélkül, hólyagomat csendre intem és várakozó álláspontra helyezkedek. Kb fél óra múlva egyszer csak varázsütésre kiürül mellettünk a “sarok” és egy egyenruhás figura teszi fel nekünk a kérdést:
- Hello! Tranzit? – Hé, ez az én dumám, de most megbocsátok neki és gyorsan a népek után nyargalunk, akik már felszálltak egy buszra. A busz átvisz minket az épület egy másik részébe, ahol némi sorbanállás után becsekkolunk. No végre, mehetek pisikélni…. illetve csak mehetnék, mert ugyan Imola már megadná az engedélyt az eltávozásra, csakhogy a váróban bizony wc-nek nyoma sincs, becsekkolás után meg már ki nem lehet menni, úgyogy ismét nem tudok kimenni. Kicsit rosszallóan nézek az én drágámra, de sebaj, ezt most már fél lábon is kibírom. Mivel alapvetően semmi dolgunk, no meg pisilni is nagyon kell, így egy kicsit lassabban múlik az idő, de azért csak-csak megérkeznek az emberkék, akik beterelik a népet egy buszba, ami a repülőhöz szállít minket. Ez a gép valami hihetetlenül nagy, és az Aerosvit géphez képest hihetetlenül kultúrált is, és szerencsére közel a wc, úgyhogy késedelem nélkül használatba is veszem. Az ülések sokkal kényelmesebbek, a lábtér nagyobb, szóval jó utunk lesz. És valóban… Az Egyptair gépe 9 és fél óra alatt Bangkokba repít minket. Út közben semmi nem történik, az arabok lényegesen kultúráltabbak, mint az ukránok, szép csendben ülnek, alszanak stb… tehát dög unalmasak. A kaja egyébként teljesen jónak mondható, valamint percenként rohangálnak körbe innivalóval, amiből fogyasztok is rendesen, mivelhogy ingyen van. A repülőről sikerült megmentenem egy szemellenző, amit szintén betudok a drága jegyárba, valamint gonosz gondolataim támadnak a pokróccal kapcsolatban is, de Imola rosszallóan néz rám, úgyhogy a pokróc marad. (a fene vigye el, pedig mennyire kellett volna)