A Bangkoki Suvarnabhumi Repülőtér ismét elkápráztat. Méretei, stílusa és rendezettsége számomra lenyűgöző, az ügyintézés gyors és pontos. Ez mondjuk jellemző egész Bangkokra, itt minden nagyon meg van szervezve, nem nagyon lehet tévedni, eltévedni. Taxiba vágjuk magunkat és belevetjük magunkat a bangkoki csúcsforgalom közepébe. Utazás közben Imola rosszallóan megjegyzi, hogy miért is erre a környékre foglaltam szállást, majd hallgatásba merül. Jobb lenne nekem is hallgatni a balhé elkerülése végett, de szeretek a dolgok végére járni és azokat alaposan kivesézni, ezért kérdem én: Miért is nem választott Ő szállást, miért is csak a kritizálás megy okosan? Felel valamit, de már nem hallom, a düh egy kicsit bedugította a fülem. Mindegy, nem az első és nem az utolsó összepattanásunk ez, meg már amúgy is kezdtem aggódni, hogy 10000 km-ert megtettünk és még nem veszekedtünk… azt hittem már valami baj van.
Némi dugóban ácsorgás után megérkezünk a szállodába ami – bár nem fényűző – teljesen normális. A szoba kényelmes, az ágy nagy és alapvetően tisztának mondható minden. Kicsomagolunk, majd zuhanyzás és egyéb bokros teendők elvégzése után belevetjük magunkat a vásárlás örömeibe, ami most nem csak jó, de jelen esetben szükségszerű is, mivel csak minimális mennyiségű ruhát hoztam magammal. Veszek is 3 pólót, egy papucsot, meg ezt-azt, ami nagyon kell. Estére rendesen elfáradunk, de vacsorázni még csak kellene, úgyhogy útra is kelünk ismét. Imola “de merre van itt étterem?” kérdésre csak annyit mondok, hogy egész Bangkok egy nagy étterem és szavaim beigazolódni látszanak, mert a szállodából kiérve, 100 méteren belül kb 5 étterem található, nem beszélve az iszonyat mennyiségű utcai kajaárusról, akiktől az útikönyvek óva intenek, én meg mindenkinek azt tanácsolom, hogy felejtsék el az Útikönyveket és egyenek mindent kétpofára. Hepa elleni oltásunk van, tífusz elleni szintén, úgyogy mi bajunk lehet? Első körben azért egy éttermet csekkolunk le, ami elég kultúráltnak néz ki. Imola pad thai-t eszik, én az imádott tom yum kunk levessel indítom gasztronómiai ámokfutásom, ami valami istenire sikeredett. Ilyen thai szakácsokból kéne hazavinni egy konténernyit, máris szebb lenne az élet otthon. Az isteni tom yum levest egy csirkés tészta követi, majd távozunk, és megrohamozzuk az utcai árusokat, akik most Food Festival rendezvény keretein belül ontják magukból a mennyei táplálékot. Veszek is gyorsan egy kis zöldséges tésztát 10 baht (kb 50 Ft)-ért, meg még valamit, amiről nem tudom, hogy mi, de kagyló héjába van tölve. Ennek az íze felejthető, de sebaj. Estére nem marad más program, elsétálunk egy 7eleven boltig, veszünk vizet meg üdítőt, majd vissza a szállodába és hulla fáradtan ágynak dőlünk.